Grid az Erő a változáshoz®
Vezetői Grid tanfolyam, az első lépés a szervezeti kultúra megváltoztatása érdekében Vezetői Grid tanfolyam, az első lépés a szervezeti kultúra megváltoztatása érdekében
  Termékfejlesztés
  Jövőképünk
  Aktualitások
  Társult tagoknak
A Grid kialakítása és története A Grid kialakítása és története

A Grid Internationalt (korábban Scientific Methods) 1961-ben alapította Dr. Robert R. Blake és Dr. Jane S. Mouton, az emberi viselkedéstudomány közismert kutatói.

Ők ketten alakították ki a Grid Társult tagok tanácsadói hálózatát is, miközben több mint negyven könyvet publikáltak együtt, és tanácsadóként, egyetemi előadóként számos országban tevékenykedtek. Írásaik és oktatási anyagaik napjaink tudományos kutatásainak is alapjául szolgálnak, és számos tudományos területen használják műveiket referenciaként.

Az általuk alapított intézet volt az első a szervezetfejlesztési kutatások gyakorlati hasznosításában. Az Exxonnál folytatott munkásságuk volt a legelső bizonyítéka a Grid módszer gyakorlati alkalmasságának a kiváló szervezeti kultúra megteremtésére.

1997-óta a Grid International Bruce Carlson és társainak tulajdonába ment át. Bruce Carlson meggyőződése, több mint tízévnyi Grid tapasztalat alapján, az, hogy a Grid módszer alkalmas mind az egyéni illetve csoport, mind a szervezeti szintű változtatásokra.

Bruce Carlson olyan munkatársakat gyűjtött maga köré, akik
  • a konfliktuskezelés, a csoportmunka és a változásmenedzselés szakértői,
  • és a Grid elmélet alapértékeinek megőrzése mellett, együttesen segítik a koncepció terjesztését.
A Társult Tagok köre is mind-mind olyan képzett üzletember, akik a Grid koncepció elsajátítása során alapos ismerői a módszer gyakorlati alkalmazásának, és személyükben is biztosítékai a mérhető és meghatározó eredményeknek.

Több mint negyven országban működnek Grid képviseletek, igazolva a koncepció gyakorlati értékeit és időtállóságát. A vállaltok alkalmazásában álló - a Társult Tagok által kiképzett és továbbképzett - Grid foglalkozásvezető munkatársak, a gazdasági élet legkülönbözőbb területein segítik, az un. belső vállalti tanfolyamokon megteremteni és fokozni a munkatársak elkötelezettségét és kommunikációs kultúráját, mivel ezek nélkül nincs siker.

Ugyan az oktatásban sok népszerű program létezik, a Grid tartós sikerének az alapjai az emberi viselkedést egyetemesen mozgató, megtapasztalt törvényszerűségek.

A Grid az Erő a változáshoz program megbízható és mérhető, tényszerű eredményeket biztosít.

Robert R. Blake, Autobiography (PDF)

Biographical Information for Dr. Robert R. Blake (1918-2004)

Bibliography for the works of Robert R. Blake & Jane S. Mouton

Trademarks | Privacy Policy | Terms of Use | Sitemap

Grid képviseletek világszerte

Vezetői Grid: a vezetői készségek és a szervezet fejlesztése érdekében

Próbálja ki! Milyen is az Ön vezetői stílusa? Ingyenes felmérés.